Heti Összefoglaló (Week 9)

A szezon felénél járunk, ezért a mérkőzések nagy részét Podcastben fogjuk átbeszélni, de gondoltuk, hogy néhány érdekesebb összecsapásról azért írott formában is megemlékezünk a 9. hétről.

Raiders-Giants [16-23]

A mérkőzés előtt a Raiders számított esélyesnek, azonban a csapat körüli események arra mutattak rá, hogy valamikor bele fognak futni egy csúfosabb vereségbe. A meccs Daniel Jones 30 yardos touchdown passzával indult, amit Evan Engramnek osztott ki. A Raiders Hunter Renfrow elkapásával egyenlített ki. A Giants meglepő módon egész hatékony volt futásokkal az egész meccsen, viszont a passzjáték már nyögvenyelősebb volt. A meccs későbbi szakaszában volt még pár field goal a meccsen, aztán 13-10-es Raiders vezetésnél Derek Carr pick sixet dobott Xavier Mckinneynek, aki később még egy labdát lehalászott. A Giants a végén a legfontosabb táblára fel tudott tenni pontokat a táblára, így a Raidersnek 7 pontot kellett szerezni az egyenlítéshez a meccs legvégén. Ez azonban nem jött össze, mivel Carr kezéből ki ütötték a labdát, amit Leonard Williams szedett össze.

Bills-Jaguars [6-9]

A meccs előtt a Bills óriási favorit volt Jacksonville-ben a fogadóirodák szerint. Az első negyed végén a Bills eljutott a Jaguars 5 yardosán belülre, de ott megakadtak, köszönhetően Josh Allen negatív yardos szerelésének. Josh Allennek egyébként ezen kívül is rengeteg parádés megmozdulása volt: Szerzett sacket, interceptiont a névrokonán, valamint még egy fumblet is összeszedett tőle. Interceptiont viszont nem csak ő lopott el a Buffaloi irányítótól, hanem Rudy Ford is a második félidő elején. A meccs vége azzal dőlt el, hogy Devante Smooth harmadik kísérletre sackelte Josh Allent, így a Bills lehetetlen helyzetbe került a negyedik kísérlet alkalmával.

Vikings-Ravens [31-34 OT]

A mérkőzés előtt mindkét csapatnak nagy volt a tét, ugyan is a Ravens mögött a csoportban nagyon sűrűsödik a mezőny, míg a Vikings egy wild card helyért próbál teperni. A ravens nagyon agresszívan kezdte a meccset, már az első drive-ban neki mentek egy 4. és 2-nek, ami nem jött össze, viszont szerencséjük volt, mivel a védelemre bedobtak egy sárga zászlót, így folytathatták tovább a drive-ot. Végül egy field goalig jutottak.  A Vikings egyből ütős választ adott az ellenfél pontszerzésére és Cousins egy 50 yardos bombát osztott ki a teljesen üresen álló Justin Jeffersonnak, ami touchdownt ért. A következő Vikings támadósorozatban Dalvin Cook 66 yardos futásával nyomták be a gázpedált, és végül Kirk Cousins be is ugrott egy 6 pontosra. A következő nagy jelenet Camryn Bynum focikapusokat megszégyenítő interceptionje volt, amiből nagyon jó mezőnypozícióból indulhatott a Vikings következő drive-ja. Ebből 3 pontot szereztek a vikingek. A Ravensnek a félidő végén szűk másfél perce maradt még kezdeni valamit az első félidőben, de végül is Freeman 3 yardos elkapásával összejött a touchdown. A második félidőben viszont ismét elhúzott a Vikings: Kene Nwangwu nyargalt végig a pályán a kick off visszahordása során. Ezután azonban teljesen megfordult a játék képe: A Ravens rövid passzokkal és sorozatosan sikeres Jackson futásokkal uralta az órát, és megfordította a meccset, így a 2 perces pihenőre 31-24-es Vikings vezetéssel fordulhattak. A Vikings utolsó rendes játékidőbeli drivejában sikerült az egyenlítés, ebben nagy segítség volt CJ Ham parádés elkapása kulcs szituációban. A hosszabbításban Anthony Barr bár mesterien húzta le Jackson felpattanó labdáját, a Vikings támadósor semmit nem tudott kezdeni a nagy lehetőséggel. Így meccslabdája lett a Ravensnek, mivel egy mezőnygóllal megnyerhették a meccset, ami egy Justin Tuckerrel a soraikban jó eséllyel kecsegtettek, majd végül Tucker be is rúgta a győztes field goalt.

Packers-Chiefs [7-13]

Aaron Rodgers egy pozitív koronavírus teszt miatt kihagyni kényszerült a találkozót, így Jordan Love bemutatkozhatott élete első kezdő NFL mérkőzésén. A Chiefs az első driveban főleg a pálya közepét támadta, és Kelce egy rövid yardos elkapásból touchdownnal is zárta azt. A Packers a meccs elején főleg futásokra és screen passzokra alapozott, nem sok sikerrel. Ezt követően a Chiefs túlságosan is merésznek bizonyult ugyanis a saját 40 yardosukon mentek rá negyedik kísérletre, és nem is jött össze nekik. Viszont Mason Crosby ezúttal a második field goalját is kihagyta, így továbbra is nulla ponton maradt a Packers. A következő pontszerzés egy kaotikus Packers speciális egység hiba után keletkezett, amivel a Chiefs megszerezte a labdát a Packers red zonejában. Ezzel a Chiefs 10 ponttal elhúzott, és a meccs hátralévő részében emiatt talán túlságosan is nagy terhet raktak Jordan Love vállára, és sokat passzoltatták. Ennek meg is volt az eredménye, ugyanis a 4. negyedben dobott is egy nagyob csúnya interceptiont Sneed kezébe. Később Allen Lazard TD elkapásával azért még visszajöttek a találkozóba a zöld-sárgák, azonban ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a végén még legyen egy lövésük a győzelemért támadni.

Falcons-Saints [27-25]

A találkozó előtt magasan a Saints volt az esélyes, még annak ellenére is, hogy Trevor Siemian kezdett irányító poszton a Szenteknél. A Falconsnál a futás nagyon hatástalan volt, mindössze 1,4 yardot átlagoltak futásonként. Matt Ryan viszont remekül játszott ismét, 77%-os pontossággal passzolt 343 yardot és 2 touchdownt. Fő célpontja Cordarelle Patterson volt, aki 126 yarddal zárt, és egyébként a yard/elkapás átlaga kifejezetten magas volt, mivel 21 yard/elkapást hozott. Ők ketten cipelték a hátukon a Falconst 18 pontos előnyhöz, amit a sólymoknak jó szokásukhoz illően sikerült is leadni. A negyedik negyedben a Saints három touchdown drive-ot vezetett, amivel megfordították a mérkőzést. De ezen a meccsen a fent említett duót nem lehetett megállítani, és Cordarelle Patterson félelmetes sebességét kihasználva cipelte field goal távolságba a csapatát, amivel megnyerték a meccset. A Saintsnél a jövőben leginkább az elkapásokat kell gyakorolni, mivel rengeteget droppoltak.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: