Szezonfelvezető #3 AFC NORTH

Folytatjuk a sort az AFC északi négyesével, ami szerintem a 2021-es szezon egyik legérdekesebb csoportja lesz, mivel az összes itt található csapat elérkezik egy olyan (más-más tekintetben) mérföldkőhöz, ami nagyban meghatározhatja az adott franchise jövőjét.

Cincinnati Bengals

cityjungle.com

A négy brigád közül, játékerőt tekintve kezdjük a legszerényebb alakulattal, akiknek a szurkolói hosszú évek után (utoljára egy bizonyos Andy Dalton vezérletével nyújtott értékelhetőt a csapat) újra meglátták a fényt az alagút végén és megint reménykedhetnek, hogy kedvenceik elindulnak egy olyan irányba, ami bizakodásra adhat okot. Ezt a pozitív felhangot leginkább, a most második évét kezdő, Joe Burrow adja, aki az előző szezonban szerzett súlyos sérüléséből tér vissza. A Bengals soron következő idényével kapcsolatban meg is érkeztünk az első kérdőjelhez, hogy vajon a fiatal QB mekkora sikerrel tud visszatérni az ACL&MCL szakadást követően. Túlzott aggodalomra nincs ok, valószínű probléma nélkül vissza tud térni a pályára, de fiatal kora ellenére egy ilyen kemény sérülés nem szabad félvállról venni.

Ha már Burrow, a csapat háza táján az idei offseasonben talán legnagyobb hírveréssel zajló esemény a Draft 2021 volt, ahol nagy találgatások után, egyetemi játszótársát az LSU-ról, Ja’marr Chase elkapót választották az első kör, ötödik helyén. Tagadhatatlan, hogy Chase rendkívül tehetséges játékos a posztján, illetve az is, hogy eléggé meglesz a „szexi faktor” a két tehetség között, de meg kell említeni, hogy a Bengals egyik legnagyobb gyenge pontja az előző szezonban a támadófal volt és a drafton az ötödik helyen még bent levő, szintén korszakos tehetség Penei Sewell lehet jobb választás lett volna. Összeségében jő döntést hoztak azzal, hogy itt elvitték a WR-t és második körben a támadófalba választottak. A játékosbörzén egyaránt erősítették a támadó- és védőfalat, ami egyaránt jó döntés volt, a tavaly gyengélkedő csapategységeket erősíteni.

A free agent piacon is aktív volt a csapat, ahol a legnagyobb név, a New Orleansből érkező defensive end, Trey Hendrickson, aki kiemelkedő játékos a posztján, így biztosan nagy impactje lesz a védőfal minőségére. A következő olyan csapategység, amin volt mit foltozni, a secondary. Érkeztek is játékosok szép számmal. A két legnagyobb név, két CB, Chidobe Awuzie és Mike Hilton.

Így a Bengals, az egész védelmet figyelembevéve, a ligaátlagnál magasabb fizetéssel kínálja meg a defense tagait, ami egyfelől bizakodásra adhat okot, hogy végre sikerülhet az NFL hátsó szekciójából előre lépni a védelmi mutatók tekintetében, de egyben kockázatos is, túl nagy pénzt kínálni a csapatba újonnan érkezőknek.

Abban talán mindenki egyetért, hogy a csapat a játékosállományt tekintve pozitív irányba halad, a távozók közül A.J. Green neve a legnagyobb, azonban ő már talán túl van karrierje legszebb évein.
Vajon akkor mi lehet a bökkenő? Véleményem szerint az edzői stáb, akiknek ez az idény lesz a vízválasztó. A 2019 óta Zac Taylor által vezetett coaching staff „kezében” most lesz végre először egy jónak kinéző brigád és kérdés, hogy mennyire tud élni a lehetőséggel, mert ha nem, könnyen lehet, hogy az utolsó évét fogja tölteni Cincinnatiben.
Összeségében javulást várok a Bengalstól, nagy szerepe lesz ebben az érkezők beilleszkedésének, illetve Burrow egészségügyi állapotának, de több mint valószínű, hogy idén se fognak playoff meccset látni a Paul Brown Stadiumban.

Cleveland Browns

Ian Johnson/Icon Sportswire

Második csapat a sorban (nem erősorrendben) a clevelandieké, akik a tavaly szezonban végre megint feltették magukat az NFL térképére, mivel 2003 után ismét sikerült bejutni a rájátszásba. Úgy néz ki, hogy végre egy olyan csapatot tudnak tudhatnak a pályán, amelyik minden csapategységet tekintve megállja a helyét, sőt némelyik még ligaelit is.

Az offseasonben szintén jól szerepeltek, főleg a drafton. Egyértelmű volt, hogy a védelemre ráfér a frissítés és ide is választották az első két pickjüket, Greg Newsome II cornert és Jeremiah Owusu-Koramoah linebackert. Mindkét játékos a posztján kiemelkedő minőségben játszik ezért nagy steal, hogy a második körben is sikerült egy ilyen jó játékost elhappolni. Egyetlen bizonytalan tényező JOK-kal kapcsolatban, hogy szívproblémákkal küzd és ezért csúszott le a második körre, az amúgy elsőkörös tehetségnek kikiáltott LB.

A free agentek közül pár játékost kell megnevezni az érkezőknél: John Johnsson, illetve Troy Hill, akikkel mélyíteni tudták a tavalyi szezonban, párszor nem éppen remeklő secondaryt, valamint a rutions passzsiettető Jadeveon Clowneyt aki, a más amúgyis nagyon erős front seven munkáját tudja segíteni.
Az edzői stábban változások nem történtek, ami teljesen indokolt, mivel Kevin Stafanski által vezett coaching staff nagyon jó teljesítménnyel zárt az előző évben. A két kulcskérdés közül az egyik a Brownsnál, hogy a támadoguru mennyire tudja megtartani, a csapat felfele ívelését. Érzésem szerint, ebben a rosterben annyi mélység van, hogy támadó playeket nagyon sokáig tudja variálni, a tehetséges skill playerek és a minőségű támadófalnak köszönhetően, ezért én nem várok visszaesést az edzői munka minőségében.

Az egyetlen visszaesést vagy bizonytalanságra okot adó játékos, Baker Mayfield irányító. A rookie szezonját pazarul kezdő, de a második évben már hibát hibára halmozó QB, tavalyra egészen tisztességet számokat hozott össze. Ez nagyban Stefanski keze munkájának volt köszönhető, de a kulcs, hogy idén is tartsa meg a konzisztens játékát, az immár felépülő Odell Beckham Jr.-ral és akkor ki van kövezve az út a playoffig.

Baltimore Ravens

ravenswire.usatoday.com

Baltimoreban nagy reményekkel várták az előző szezont, miután az irányító Lamar Jackson MVP szezonja után nagy meglepetésre kiestek az AFC elődöntőben a Titans ellen és már akkor lehetett jelét látni bizonyos problémáknak. Azok a problémák természetesen vissza köszöntek a tavalyi idényben is, ahol a nagy elvárásokhoz képest a csapat csalódáskeltő eredménnyel zárt, ugyanúgy a Divisional Roundban potyogtak ki a Bills ellen. Egyértelművé vált a probléma, egy meccs, azaz a playoffban, a jól megkoreografált támadójátékuk ellen fel lehet készülni és ha ég a ház és a passzjátékra kell támaszkodni, akkor Lamar messze nem tartozik liga elitjébe, ahogyan az elkapó brigád sem. A Ravenst érintő legnagyobb kérdést, így az elején fel is lehet tenni, sikerül fejleszteni a pass offenset, mert ha nem akkor nem tud lépni a csapat előre, illetve a többi csapat is évről évre jobban adaptálódik a változatos futójátékkal operáló lilákhoz.

Az edzői stábban változás nem történt a tavalyihoz képest, ami rendjén is van, hiszen a John Harbaugh vezetőedzővel az élen eddig remekül sikerült a csapatban lévő játékosok erősségére alakítani a játékrendszert, ezzel két nagyon pofás alapszakaszt elérve.

A szabadügynök piacot és a draftot összesítve érdemes vizslatni, mert nagyon szépen erősítettek innen is, onnan is. Kezdve Orlando Brown, draftcetlire való elcserlésével, amivel már kétszer választhattak az első körben, ahol is a csapat leggyengébb posztját, az elkapókat erősítették meg először Rashod Bateman személyében, illetve 31. helyen a szélső linebacker, Odafe Oweh csatlakozott.
A draftot körülölelő free agency piacon öt nagyobb eseményt érdemes megemlíteni, amivel három érkezőt és két távozót. A két távozó a csapat két jó passzsiettetője: Matt Judon (->Patriots) és Yannick Ngakoue (->Raiders), akik elvesztését biztosan meg fogja érezni a baltimori passrush, de két vastag szerződéstől mentette meg magát a front office.

Az imént említett elengedésekkel helyet csináltak a plafon alatt a három fontosabb érkezőnek. Legfontosabb talán, a Giantsből érkező guard, Kevin Zeitler aki nagy erősítés a falban. Aki viszont kéréses, hogy mennyire fog bevállni, a Pittsburghből érkező tackle Alejandro Villanueva, aki a 31 évével benne van a korban és félő, hogy a Baltimoreban játszott sok scramble és option játékhoz már a dinamikája nem lesz meg. Harmadjára meg a Chiefs másodikszámú WR-je érkezett, Sammy Watkins, akivel mélyítették ez elkapó rostert.
Egy szó, mint száz, a kérdéses posztokon történt vérfrissítés és keretbővítés, amivel megadják annak a lehetőségét, hogy javuljon a csapat. Legérdekesebb mégis a fentebb említett szegmens lesz, hogy Lamar az új receiver társaival mire fog menni és mennyit fog javult a passzjáték.

Pittsburgh Steelers

Ian Johnson/Icon Sportswire

Utoljára a Steelers maradt ebből a csoportból, akik szintén tartogatnak érdekes kérdéseket erre a szezonra -és a jövőjükre- nézve, természetesen ebben a témában a csapat irányítója, Ben Roethlisberger a legégetőbb talány.
A tavalyi alapszakaszt hibátlanul kezdő és folytató brigád, egészen 11 meccsig veretlenül állt az AFC tetjén, de a szezon végére hatalmas hullámvölgybe kerültek, így az utolsó négy meccsükből csupán egyet, azt is nagy nehezen tudtak megnyerni az utolsó fordulóban, majd a wild card körben, egy elég kaotikus mérkőzésen, a Browns ellen maradtak alul és estek ki a további küzdelmekből.
Szóval elég vegyes szájízzel várják a vasasok a 2021-es idényt, vajon az előbb említett pár meccs csak rossz formaidőzítés miatt sikerült úgy ahogy, vagy komoly a baj, illetve Big Ben mennyire tud -valószínű- karrierje utolsó évében jól szerepelni.

Az offseasonban a szabadügynökök terén nem nyújtott maradandót a front office, mivel a tavalyi liga elit védelemből csak távoztak és helyükre nem igazán jöttek hasonló kaliberű játékosok. Két legnagyobb búcsúzó a defenseből egyértelműen a szélső linebacker Bud Dupree (->Titans) és a cornerback Mike Hilton (->Bengals). Érkező oldalról maximum a korosodó és a prime éveit már maga mögött hagyó szélső passzsiettető, Melvin Ingram írt alá egy egy éves szerződést.
Támadó oldalon is leginkább a távozókról hangos a sajtó, pontosabban a Ravensnél említett, Villanueva és az elmúlt években a csapat elsőszámú futója, James Conner (->Cardinals) kapcsán. Az előbb említett játékoson kívül inkább kiegészítők érkeztek és nem feltétlen a kezdő szintet megütő emberek.
A draftjuk is elég felemásra sikeredett. Tény, hogy Pittsburghben mindig alapoztak arra, hogy egy liga top futója várja a handoffot a backfielden. Ezért az első kör, 24. helyén kiválasztották Alabamáról Najee Harrist, ami RB-nek kissé túlzásnak érzem, főleg annak tekintetében, hogy sokan kiestek a tavalyi brigádból és lett volna bőven fontosabb posztokra erősíteni. Második körben is egy reachnek számító picket tudhatnak magukának, a tight end Pat Freiermuth személyben. Hátsóbb körökből sikerült kiegészítőembereket vinniük, de kezdő játékost csak idővel lehet beépíteni.

Így a Steelers fanok szerintem kicsit félve várhatják az elkövetkező időszakot, mivel egy utolsó menetelést vár mindenki a Big Ben által vezetett csapattól és tekintve, hogy az elmúlt években már bőven nem a régi fényében csillog veterán QB. Főleg, hogy most már a meggyengült védelem sem tudja majd segíteni eléggé. Azt nem hiszem, hogy az utolsó évét tankolásra „költi” a csapat egy jövő évi előkelő draft pozíció reményében, így fel van adva a lecke Mike Tomlinnak, de én visszaesést várok tőlük.

espé

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: